Levendula

Az Ég

Az Ég volt az egyetlen dolog, ami megnyugtatta. Fiatal volt, álmodozó.

Nappal a vakító kék ég, amin lustán, de megállíthatatlanul úszkáltak a bárányfelhők, előre, örökké átalakulva egy másik formává, és ő mindig meg tudta mondani, hogy mivé.

A lemenő Nap fényével az ég rózsaszín lett, a felhők még mindig ott hintáztak, de skarlátvörös szélük miatt úgy néztek ki, mintha lángolnának. A vérnarancsszínű Nap végül mindig eltűnt a horizonton.

De ő nem a Nappal nyugodott.

Az éjszakai égbolt volt az, amiben a leginkább el tudott merülni. A hatalmas, sötétkék vászonra szórt apró, csillógó, titokzatos pontocskák izgatták a legjobban. Néha hullócsillagot is látott, olyankor azt kívánta, bárcsak többet tudna a titokzatos égről.

Ez a gondolat egy idő után már nem tudta nem foglalkoztatni, és egy nap úgy döntött, hogy megosztja valakivel ezt a szenvedélyt. Az ismerősei szinte mind azt tanácsolták, hogy menjen el az egyetemre és halgasson meg néhány ezzel foglalkozó kurzust, tanuljon az égről, a bolygókról, a csillagokról és a felhőkről.

Így is tett hát, minden nap, pontban nyolckor megérkezett az egyetemre, meghalgatta az előadást, jegyzetelt, majd sietett haza, tanult, és még egy kicsit nézte az eget.

Egyre több volt a tanulnivaló és egyre szorgalmasabban dolgozott, készült a vizsgáira, sokszor éjszakába nyúlóan, ezért már nem volt ideje a csillagokra, csak a hétvégén.

Ő lett az évfolyamelső, rengeteg helyre megívták, kapott egy csomó ösztöndíjat, nagyon sok álláslehetőséget, öt év múlva ledoktorált, aztán tanár lett, a szakma legjobbja, mindenki az ő órájára akart menni.

Végül világhírű professzor lett, és az ismerősök, akik egykor tanácsokkal látták el, ezt mondták: -Ugye most hálás vagy nekünk? Rengeteg pénzed van, híres vagy, és az egészet nekünk köszönheted!

Mosolyogva bólogatott, tényleg örült, büszke volt magára, hogy ezt elérte.

Pár év múlva megvolt az esüvője és gyerekei születtek.

Boldog volt, de a családjára már nem volt sok ideje, folyton dolgozott, a csillagképek rendszerezését akarta felújítani, vagy éppen azt kutatta, hogy vajon bolygó-e a Plútó.

Így élt, egészen addig a napig, amikor nyugdíjba kellett mennie. Megköszönték a szolgálatait és bőséges nyugdíjjal látták el.

Az első szabad napján nem tudta mit kezdjen magával. Járta a szobákat, egyedül élt, mert a felesége már pár évvel ezelőtt meghalt.

Végül úgy döntött, elmegy a lányához.

A lányának két gyereke volt, egy fiú és egy lány, a férjétől viszont elvált. Nagyon kedvesek voltak, egy kis tetőtéri lakásban laktak, ahol biztonságosan ki lehetett ülni a tetőre. Felajánlott egy kis pénzt, hogy egy nagyobb lakásba költözhessenek, de a gyerekek hevesen tiltakoztak.

-Dehát miért nem?-kérdezte.-Lehetne külön szobátok...

-Inkább itt maradunk-válaszoltak-Az új lakésból nem biztos, hogy ilyen jól lehetne látni az eget. A tetőről gyönyörűek a csillagok.

Egy nagyon régi érzés támadt fel benne:az izgalom.

-Megnézhetem?-kérdezte, a szíve a torkában dobogott.

-Persze-válaszolta a kisfiú és felvezette őt a tető erre kialakított részére.

Ahogy felnézett az égre, mintha régi jóbarátokat látott volna maga körül.

-Ez szokott megnyugtatni-mondta a kislány. Mindig ide jöttünk fel, amikor a szüleink veszekedtek. Mi nem tudunk olyan sokat az égről, mint te, csak szeretjük nézni-mosolygott.

Aztán a gyerekek visszamentek, de ő ott maradt. Az ég helyett már csak egy elmosódó foltot látott.  A könnyei lehullottak a tető bordó cserepeire.  Rájött, hogy már 50 éve nem nézte az eget kedvtelésből. Mostmár tudta mit fog csinálni nyugodt napjaiban...

nagyon nagyon régen írtam és már in California és mindjárt vége a nyárnak!:( és már félig át is szoktam az angolra... nagyon hiányzik MINDENKI! főleg nővérkém, aki az itteni környezethez már beletartozik...:(

persze azért itt se rossz...:) tengerpart meg minden...:)

lassan el kéne kezdeni a kötelezőket meg minden ilyesmit... nem hiszem el, hogy suli lesz.

na mind1, szóval itt most du 4 van. hát igen, nehéz ez az időkülönbség.

És holnap Bagolyirtás ezérthát nem leszek internetközelben...szóval addig nincs bejegyzés...utána meg California és szépszépszép!!! Most pakoltam egy olyan szép kis fekete bőröndbe.

"Just a ride" by Jem.

és "Hey, Jude", mint a Gólyabálon.

Szeretem az őrülteket és szeretek hálózsákkal dobálózni.

És szeretem a könyvesboltokat és a cseresznyét.

Ezek a mai nap ténymegállapításai.:):):)

Szóval ma jó volt Zitáékkal rég nem látott osztáytársak...azaz volt osztálytársak, úgyhogy ők még régebben látottak.

De most jön a nagynagy kavarodás, soksok vendég meg takarítás és hát mindjárt meg is érkeznek...

csúnya idő van! az egyetlen jó benne, hogy forrócsoki ivás minden mennyiségben.:) Dehát hazafelé el is áztam azért rendesen. Persze azért a növényekre is gondolni kell, akik kiszáradnának, ha nem lenne eső. Mindig lehet nézni a dolgok jó oldalát.:)

na megyek, becsukom az ablakot.

Nyár van! Ezért is kezdtem ezt a blogot. Pillanatnyilag csokit eszem, csokit eszem és csokit eszem.

Kiderült, hogy sok barátommal már nem is tudok találkozni a nyáron, sokkal meg már csak egyszer. Pedig  annyira hosszúnak tűnik a nyár... és nem olyan hatalmas meglepetésemre, mindenki hiányzik.

A bogarak kifejezetten szeretik a függönyömet, aminek én csak mérsékelten tudok örülni. Még soha nem csípett  meg darázs és ezügyben rekordot szeretnék dönteni. :) jó lenne, ha bekerülnék a rekordok könyvébe...

gyönyörű, és még annál is gyönyörűbb a naplemente!